2023. december 5., kedd

Kisebbségek fegyveres konfliktusokban - lehet-e a kisebbségi jog a béke eszköze?

A 2022/23-as tanév tavaszi félévében olyan a kisebbségekkel foglalkoztunk, akik fegyveres konfliktusokban voltak (vagy vannak) és azt vizsgáltuk, hogy a kisebbségi jog - legyen az akár nemzetközi jog vagy belső jog - segít-e a konfliktust megoldani, a kisebbségek életét védeni, helyzetüket javítani. Az alábbi tanulmány szerzői: Juhász Zsombor, Kovács Angéla Fanni, Kökény Anita Gyöngyi, Malya Bence, Nagy Kincső Dorottya, Oláh Gergely, Pallag András, Rieger Ádám, Sholt Laura Eszter, Somkuti Botond Bálint, Steli Júlia, Varga Valentina. Szerkesztette: Gerencsér Balázs Szabolcs. 

 


A félév során az alábbi országokat vizsgáltuk: 

Európában: Észak-Írország (Egyesült Királyság), Åland szigetek (Finnország), Románia (1989-es forradalom), Jugoszlávia (felbomlása). Afrikában: Ruanda, Dél-Afrikai Köztársaság. Keleten: Mianmar (Burma). Közép-Amerikában: Nicaragua. Ezen országok területén az elmúlt száz év alatt volt olyan fegyveres összetűzés, amely az ország területén élő kisebbségeket hátrányosan érintette.

Szándékosan választottunk olyan országokat és kisebbségeket, amelyek mind földrajzi, mind jogi, mind történeti szempontból eltérőek, sőt a konfliktus foka is jelentősen különbözik a vizsgált rendszekben. A különbözőségek segítettek azt vizsgálni, hogy a kisebbségi jog különböző eszközei képesek-e hozzájárulni a konfliktusok legyőzéséhez. A tapasztalatunk nem egyértelműen pozitív: a nemzetközi jogi kisebbségvédelemnek jelentős korlátai vannak, sok esetben pedig az országon belüli konfliktust redezésére nem alkalmasak (mint például a rohingyák helyzete Mianmárban). A jogi eszközök általában Európában bizonyultak hatékonynak (mint például az Åland szigetek esetében).

2023. november 28., kedd

Az emberi jogok valóban egyetemesek? - Fernand de Varennes előadása a Pázmányon

2023 november 27-én "lunchtime lecture"-t tartott a Pázmány jogi karán Fernand De Varennes, az ENSZ volt kisebbségügyi rapporteure. De Varennes professzor az egyik legtöbbet idézett nemzetközi emberi jogokkal foglalkozó szerző, személyes tapasztalatból szerzett globális nézőponttal és tudással. Elkötelezett a kisebbségek védelme iránt, legyen az vallási, nyelvi vagy etnikai kisebbség. 

Előadásának címe "Are Human Rights Universal? The Undermining of the Global Human Rights Architecture, from the 'Margin of Appreciation' Doctrine to Minority Rights" volt és arra fókuszált, hogy valóban "egyetemesek"-e ma az emberi jogok és az ún. "mérlegelési jog" mindezt hogyan torzítja. 

Ma nagyon nehéz helyzetben van az emberi jogok védelme és érvényesíthetősége. Több fegyveres konfliktus van a földön mint a második világháború óta bármikor. Ezen konfliktusok 70-75%-ának a hátterében pedig kisebbségek számára nem biztosított emberi jogok állnak. Akár Ázsiát, Európát, vagy Afrikát tekintjük, elmondhatjuk hogy a nagyszámú migrációs trendek mögött is valahol a kisebbségek jogainak megvonása, az egyenlőség akadályozása áll. A hontalanok száma pedig az elmúlt évtizedekben pedig  globálisan nemhogy csökkent, hanem nőtt! És - teszi hozzá de Varennes - a hontalanok kétharmada valamilyen kisebbséghez tartozik. (Példaként Indiát és a muzulmánok számára megtagadott állampolgárságot említette.)

Ettől függetlenül (vagy talán éppen ezért) egyes kormányok elzárkóznak a valódi "egyetemes", azaz mindenki számára azonos módon elérhető, azonos tartalmú emberi jogok biztosításáról. A kettős mérce, napjaink egyik aggasztó trendje, azt jelenti, hogy ugyanannak az emberi jognak (főleg oktatásnak vagy vallásszabadságnak) aszerint változik a tartalma egy országban, hogy éppen többségi vagy kisebbségi polgárra vonatkozik. 

Az államok - legtöbbször a szuverenitásukra hivatkozva - egyfajta "mérlegelési jogot" vindikálnak maguknak. A professzor aláhúzta, hogy ez azonban hibás teória, mert az emberei jogok éppen attól egyetemesek, hogy nincs mérlegelése az államoknak abban, hogy kinek milyen mértékben biztosítják azokat. Külön meglepőnek tartja azt is, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága beállt ebbe a sorba és támogatja az emberi jogok többszintűségét. Az egyik legfrissebb ítéletében, a Valiullina and others v. Latvia ügyben ugyanis kimondta, hogy Lettországban az orosz nyelvű kisebbség számára az oktatáshoz való hozzáférés nem azonos a többségi nyelvű lett állampolgárokéval. Bár a bíróság mindezt egyedi helyzetre való tekintettel mondta ki, mégis - de Verennes szerint - ezzel precedenst teremtett, amely szembe megy az egyetemes emberi jogok eddigi gyakorlatával. 

Az előadó mindezek ellenére hangsúlyozta, hogy a főleg angolszász irodalomban terjedő "emberi jogok korszának vége" még nem jött el. Sőt, lehet és kell is tenni mind az emberi jogok védelme, mind pedig a kisebbségek védelme érdekében. Ez alapvető feltétele annak, hogy többek között napjaink biztonságát fenyegető migrációt, vagy fegyveres konfliktusokat le tudjuk győzni.



2022. december 30., péntek

Elhunyt Duray Miklós

2022. december 30-án, életének 77. évében elhunyt Duray Miklós felvidéki magyar politikus, közíró, egyetemi tanár. Duray Miklós a felvidéki politikai élet rendszerváltozás utáni legmeghatározóbb alakja volt. Az ő személyes támogatását élvezve készülhetett el a “Kisebbségi Autonómia” könyv, valamint a “Nyelvében él…” könyvnek is interjúalanya és támogatója volt. Járt a Pázmány jogi karán és részt vett “flachbarthos” munkákban. Csöndes és komoly, de amellett barátságos stílusa felejthetetlen számunkra.

Nyugodjék békében! 

Ukrajnában új kisebbségi törvényt fogadtak el

 A 2022. évi tavaszi kutatásunk folytatásaként értesültünk arról, hogy az ukrán parlament új kisebbségi törvényt fogadott el. A kapcsolódó cikket itt olvashatja

2022. május 26., csütörtök

Nemzetközi kisebbségvédelmi monitoring - Ukrajna (1978-2022)

A 2021/22-es tanév II. félévében nemzetközi szervezetek egy országra vonatkozó kisebbségi jogi monitoring jelentéseinek összehasonlító vizsgálatát végeztük el. Választásunk még ez év elején Ukrajnára esett, amikor még nem tudtuk, hogy egy hónappal később, Oroszország katonai támadásával tervezett kutatásunk milyen aktualitást nyer. A 2022-es év Ukrajnában sok tekintetben választóvonal lesz. Nagy valószínűséggel az itt élő nemzetiségek vonatkozásában is. Legyen ez a kutatás egy adalék ahhoz az összefoglaláshoz, amilyen állapotban Ukrajna belekerült ebbe a szomorú és véres katonai konfliktusba. Őszintén reméljük, hogy az ukrán társadalom, az itt élő sokszínű nemzetiségekkel együtt megerősödve tud majd talpra állni.

A vizsgálat körébe az alábbi nemzetközi monitoring mechanizmusokat vettük: ENSZ: ICCPR 27. cikk jelentések. Európa Tanács: Kisebbségi Keretegyezmény (FCNM), Nyelvi Charta (ECRML), Velencei Bizottság állásfoglalásai. EBESZ: Kisebbségi Főbiztos dokumentumai. A vizsgálat során a monitoring rendszereken elérhet nyilvános adatokat (országjelentéseket, azokra készített szakértői válaszokat, valamint ajánlásokat) összehasonlító jogi módszerrel áttekintettük, azokat azonban - különösen a háborús helyzetre tekintettel - nem értékeltük, csak összefoglaltuk. Az alábbiakban ennek az összefoglalásnak a szerkesztett változatát közöljük. A cikk szerzői: Bauer Dóra, Nagy Emese, Előházi Zsombor, Szabadkai Márton, Kása Zita Klára, Ungvári András, Kis Lajos, Tóth-Kuthy Márton, Kiss Balázs Attila, Malinkó Anna, Frauenberger Panni, Gábor Dzsenifer, Deák Bernadett Katalin, Tanner Balázs. Szerkesztette: Gerencsér Balázs Szabolcs.

2022. január 10., hétfő

Flachbarth Ernő főbb munkáinak áttekintése


Műhelyünk egyik fő feladata a flachbarthi örökség fenntartása. 2020 tavaszán, a Trianon100 keretében megvizsgáltuk, hogy Flachbarth Ernő életére hogyan hatott a békeszerződés. 
Az alábbi tanulmányt Bosányi Zsófia Eszter készítette, aki Flachbarth főbb munkáit mutatja be röviden - kitekintéssel arra a történelmi közegre, amelyben Flachbarth dolgozott. 

2022. január 7., péntek

The Decline, Division and Development of the Irish Language

The Flachbarth-blog is also a forum for students to publish their researches, papers. This paper was written by Clare McCorry, Erasmus student at the PPCU in 2021.

Trianon100 a Flachbarth-műhelyben

A 2020-as centenáriumi évben a Flachbarth műhelyben is a munka fókuszában az 1920-ban megkötött békeszerződés és annak következményei álltak. Alábbiakban - a további kutatások megkönnyítése érdekében összegyűjtöttük a két világháborút lezáró békeszerződések szövegét és pár azokhoz kapcsolódó köztörténeti irodalmat: 

Trianoni Békeszerződés: 1921. évi XXXIII. törvénycikk
1947-es párizsi békeszerződés: 1947. évi XVIII. törvény

Tátrai Patrik: Trianon hatása a Kárpát-medence etnikai folyamataira (Rubicon)
Romsics Ignác: A párizsi békeszerződés, 1947 (Rubicon)
Tarján M. Tamás: A párizsi békeszerződés aláírása (Rubicon)



2020. december 8., kedd

Statements and outcomes of the Fall Semester of 2020

 In the fall semester of 2020 in the framework of the course “Linguitic Rights - Law of Coexisting Languages” we examined several European linguistic group whether the language policy has impact on the contemporary language protection policies. 

The co-operating students, who developed the following statements were: 

Emma Barbeau, Manon Bousmia, Márk Dudás, Inês Kendall de Azevedo Campos, Léa Laurenti, Laura Marques, Aneta Olszewska, Sofia Quirós Gonzalez-Palacio, Dorottya Seenger, Maja Simigh


The examined languages and linguistic regions were the following:

Manx (UK), Irish (UK), Scottish (UK), German (BE),German (DE), German (HU),  Romansch and other languages in Switzerland, Turkish (D), Monténégro, Sami (FI), Hungarian (SK), Basque (SP).

2019. május 23., csütörtök

Kisebbségek a kampányban - az USA kisebbségei és kapcsolatuk a választójoggal

A BBC 2019 májusában egy érdekes elemzést mutatott be. Lényege az volt, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztáson az amerikai hispán közösség különösen fontos tényező lesz. A spanyol ajkú, részeben még ide érkező gyarmatosítók leszármazóiból, részben pedig közép- és dél-amerikából származó bevándorlókból álló hispán vagy latínó közösség olyan nagy lélekszámban él az USA-ban, hogy a legjelentősebb kisebbségi csoportot jelentik mára. A BBC szerint a választásra jogosult 30 millió fekete választónál a latínók száma 32 milló, ami magával hozza, hogy a kampányban kiemelt célcsoportot fognak jelenteni.

A brit hírcsatorna szerint az amerikai politikusok legtöbbjének van spanyol nyelvű honlapja, és a kampányban beszélnek is több-kevésbé spanyolul, azonban kérdés, hogy ez elég-e a szavazatok megszerzéséhez? A BBC (nem kevés iróniával) bemutatja, hogy az amerikai anglomán jelöltek hogyan küzdenek a spanyol nyelvvel a latínó szavazatokért - persze döcögős spanyol nyelvvel. Fontos-e a spanyol nyelvre fordított válsztási információ? Kell-e egyáltalán spanyolul megszólítani a hispánokat?

2018. november 16., péntek

Kanadai nyelvhasználat aktuális jogi kérdései

[A Flachbarth-műhely blogján egyetemi hallgatók és doktoranduszok munkái is megjelennek. Jelen írást Szegletes Dorka készítette.]








2018. október 5., péntek

Flachbarth-füzetek negyedik kötet (A kisebbségi autonómia)

A Flachbarth-füzetek negyedik - rendhagyó - számában egy elektronikus hasonmás-kiadást közlünk. A kötet egyetlen, ám terjedelmes írást tartalmaz: Gerencsér Balázs és Juhász Albin „A kisebbségi autonómia – működő modellek, magyar elképzelések" című 2001-es tanulmányát. Az újraközlés okai, a tartalomjegyzék és a letölthető dokumentum itt alább található.

Javasolt hivatkozás: 
Gerencsér Balázs - Juhász Albin: A kisebbségi autonómia – működő modellek, magyar elképzelések (2001). in: Flachbarth Füzetek, 2018. (4) 1-214. https://flachbarth.blogspot.com/2018/10/kisebbsegi-autonomia.html 

2018. április 17., kedd

„A templomot s az iskolát” - I.


Az erdélyi magyar kisebbség jogainak alakulása az oktatáspolitika terén, a rendszerváltástól napjainkig – ELSŐ RÉSZ


[A Flachbarth Műhely különösen fontosnak tartja, hogy a hallgatók által formált szakmai vélemények teret kaphassanak ezen a műhely fórumon. Az alábbiakban Illés Veronika tanulmányának részletét olvashatjuk a román oktatási rendszer kisebbségi vonatkozású aktuális kérdéseiről.]

Problématérkép - előzmények

„A templomot s az iskolát” - II.


Az erdélyi magyar kisebbség jogainak alakulása az oktatáspolitika terén, a rendszerváltástól napjainkig – MÁSODIK RÉSZ


[A Flachbarth Műhely különösen fontosnak tartja, hogy a hallgatók által formált szakmai vélemények teret kaphassanak ezen a műhely fórumon. Az alábbiakban Illés Veronika tanulmányának részletét olvashatjuk a román oktatási rendszer kisebbségi vonatkozású aktuális kérdéseiről.]

A „nemzetközi helyzet…”

2017. november 10., péntek

Programajánló: Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében c. konferencia

A Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) 2017. november 15-16-án konferenciát szervez a PPKE JÁK Szent II. János Pál Pápa Díszteremben.

A konferencia programja:

2017. február 3., péntek

Áttekintés egy friss elnöki utasítás végrehajtásáról - azaz mire képes a megfelelési kényszeres adminisztráció egy idegenrendészeti felülvizsgálat során


Az Ameriai Egyesült Államok újonnan megválasztott, 45. elnöke, Donald John Trump, 2017. január 20-án tette le hivatali esküjét. Kampányát, beiktatását és elnöki első hetének ténykedését nagy sajtófigyelem és sok kritika kísérte. Viszont talán egyetlen egy beszéde vagy nyilatkozata sem vert akkora port, mint az úgynevezett bevándorlási utasítása. Szinte még meg sem száradt az érvényesítő aláírás a papíron, az aktív (hiperaktív?) közigazgatás máris lezárt repülőtereket, visszafordított beutazókat és akarva vagy akaratlanul - ezt már nem tudjuk meg - világméretű botrányt okozott. Ne siessünk azonban előre, vessünk egy pillantást a szabályozás szövegére hatályba lépését követő egy hét és egy lépés távolságból.

2017. február 1., szerda

Katalónia a Brexit tükrében

A 2016-os brit népszavazás alapjaiban rengette meg az európai integrációt és a tagállamokat. Kiválásuk demokratikus úton való megszavazásával nem csak az Európai Unióból való kilépésre teremtettek precedenst, hanem a népszavazás, a népakarat erejének következményeit is bemutatták a nyugati demokráciában. Nem meglepő, hogy a Brexit előidézheti a skótok elszakadását az Egyesült Királyságtól, és ha erre is sor kerül, akkor nem biztos, hogy megálljt lehet parancsolni a többi, függetlenedni vágyó kisebbségnek sem, mint például a katalánoknak.

2016. május 31., kedd

Könyvajánló: "21st Century Hungarian Language Survival in Transylvania"

"A diaszpóra és a határon túli magyarság ünnepe" - így aposztrofálta a 2016 május 30-i könyvbemutatót Kocsis Károly, az MTA Földrajztudományi Intézet igazgatója. Némethy Kesserű Judit (New York University) által szerkesztett és a Helena History Press gondozásában 2016-ban megjelent kötetet a szakma jeles képviselői jegyzik: Fazakas Noémi (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem) Kocsis Károly (MTA CSFK Földrajztudományi Intézet) Nádor Orsolya (Károli Gáspár Egyetem) Papp Z. Attila (MTA TK Kisebbségkutató Intézet) Sárosi-Márdirosz Krisztina (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem) Zsemlyei Borbála (Babeș-Bolyai Tudományegyetem).
A kötet elsősorban külföldieknek szól és reális képet kíván alkotni egy olyan kisebbségről, amelynek a létezése sem egyértelmű a tengeren túl. Egyes cikkek azonban túllépnek a szűk értelemben vett Erdély határain és összehasonlító igényű elemzéseket tárnak elénk Közép-Európa más országainak bevonásával.

Könyvajánló: "Nyelvében él..." - Kárpát-medencei nyelvi körkép


2015-ben, a Méry Ratio és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában jelent meg Gerencsér Balázs újabb nyelvjogi kutatása. A könyv - alcíme szerint is - egy teljes Kárpát-medencei összehasonlító vertikumban mutatja be a nyolc országban élő kisebbségek (és első sorban a magyar közösség tagjainak) jogait a hivatalos eljárásokban való anyanyelvhasználatra. Ez a kiadvány kiegészített, átdolgozott és újabb fejezetekkel bővített változata a szerrző hasonló címmel, 2009-ben megjelent kötetének.

Kukorelli István előszavában azt írja, hogy „E könyv a téma történeti, összehasonlító és analitikus elemzését adja.Megérthető belőle, hogy ma miért olyan-amilyen a hatályos nyelvhasználati szabályozás. A könyv sok tekintetben forrásértéku, amikor a szomszédos államok alkotmányos vagy törvényi szabályozását elemzi a nyelvhasználat konkrét jogtechnikai háttere fényében. Eckhart Ferenc és Flachbarth Ernő szellemében, saját régiónkban végzi el a szerző ezt az újabb összehasonlítást.

Mit sem ér a legtökéletesebb jogi garanciarendszer, ha az nem hatályosul. A szerző utánajárt a valóságnak, a jogalkalmazás mindennapi gyakorlatának. Évekkel ezelotti, két alkalommal megtett, mintegy összesen 10 000 km-es >>misszionáriusi terepgyakorlatának<< tapasztalatait osztja meg az olvasókkal. 

A jogi környezet és a megvalósult gyakorlat közötti különbség lehangoló, van miért küzdeni.”


A könyv letölthető az alábbi oldalakról:


2016. február 11., csütörtök

Programajánló: koncert a csángók magyar anyanyelvéért

A pesti Jézus Szíve templomban 2016. február 27-én szombaton, 15 órakor jótékonysági hangverseny lesz. Közreműködik: Ötvös Csillaoperaénekes, Hegedüs Valér zongora- és orgonaművész. A koncertet a XII. Kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat szervezi, akik együttműködési megállapodást kötöttek a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesületével. A jótékonysági hangverseny bevételéből a csángó gyerekek kapnak olyan ajándékokat, melyek segítik a magyar nyelv elsajátítását.
forrás: jezusszive.jezsuita.hu

2016. február 5., péntek

Frízföld gazdasága: a megújuló energiaforrások

[A Falchbarth-műhely 2011-től autonómia-kutatásokat folytat. Az alábbi tanulmányt e sorozat részeként közöljük. A fríz gazdasági elemzést készítette: Csaby Sándor.]

2015. október 20., kedd

Útkeresés: menekültek, menedékkérők, migránsok - Konferencia [video]

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézete 2015. szeptember 25-én, a kutatók éjszakája rendezvénysorozat keretében konferenciát tartott bevándorlási témában. Ez a konferencia volt az egyik legelső (mindenesetre a nyilvános rendezvények közül szinte az első), amely a déli határhelyzet legforróbb pillanataiban zajlott. A konferencia videóanyaga itt elérhető.

2015. január 5., hétfő

Beszámoló A “Jogérvényesítés a gyakorlatban Székelyföldtől Délvidékig”c. kisebbségvédelmi konferenciáról

2014. november 27-én rendezte meg a Kisebbségi Jogvédő Intézet a “Jogérvényesítés a gyakorlatban Székelyföldtől Délvidékig” címet viselő konferenciát, mellyel az Intézet a korábbi évekhez hűen a nyelvi jogérvényesítés témakörét tűzte napirendre.

A kisebbségvédelmi tárgyú konferenciának a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Díszterme (II. János Pál pápa terem) adott otthont, ahova az Intézet külön tisztelettel várta előadóit, partnereit, meghívottait, és minden, a téma iránt érdeklődőt, köztük az Egyetem Jogi Karának hallgatóit is.

Dr. Gyeney Laura, a Kisebbségi Jogvédő Intézet Igazgatója megnyitó beszédében kiemelten köszöntötte Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva, korábbi alkotmánybírót, a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Kuratóriumának elnökét.


Dr. Gyeney Laura, a Kisebbségi Jogvédő Intézet Igazgatója

Dr. Wetzel Tamás, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntő beszédében hangsúlyozta az Intézet jogsegélyszolgálati tevékenységének fontosságát, mely által lehetőség nyílik a határon túli magyarságot ért jogsérelmek elleni hatékony fellépésre, valamint ezen jogsértések jövőbeni visszaszorítására.


Dr. Wetzel Tamás, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár

Dr. Sobor Dávid, ügyvéd, és Römer Ambrus Izabella brassói ügyvéd a nemzeti régiókra vonatkozó polgári kezdeményezés ügyét mutatták be, mivel az Európai Bizottság elutasította a “Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságért” címet viselő polgári kezdeményezés bejegyzését. Az azt benyújtó polgári bizottság nevében Izsák Balázs és Dabis Attila (a bizottság képviselője és helyettese) szeptember 27-én nyújtotta be a keresetet.


Dr. Sobor Dávid, ügyvéd

Kátai Zsuzsanna, (Erdélyi Magyar Néppárt), Kis Júlia, a Jogaink Egyesület ügyvédje, saját kezdeményezésű programjukat mutatták be: “segítségnyújtás a kuláknak bélyegzett székely áldozatoknak a jogérvényesítésben és az ügyintézésben”. Segítséget kívánnak nyújtani olyan erdélyi magyaroknak, akik a 1990/118-as törvényerejű rendelet alapján jogosan megillető havi nyugdíjszerű illetményüket nem kapták meg az államtól, ezért szakmai, jogi tanácsadással járulnak hozzá az érintettek illetményének jogi alapú követeléséhez, bízva abban, hogy csaknem 24 év után anyagi és erkölcsi jóvátételben is részesülnek.

Nagy Tibor, felvidéki ügyvéd előadásában részletesen ismertette a jelenlevőknek Szlovákia történelmi-történeti múltját, egyben a szlovákiai magyarok korábbi és jelenlegi helyzetét, valamint hangsúlyozottan beszélt a szlovák ellentörvény jogi hatásáról, kiemelve az általa képviselt szlovák állampolgárságától megfosztott Gubík László ügyét.



JuDr. Szabó Olga, felvidéki ügyvéd a Benes-dekrétumok ma is érezhető hatását emelte ki, noha a szlovák álláspont szerint a “Benes-dekrétumok és az ehhez kapcsolódó törvények léteznek ugyan, de a joggyakorlatra semmilyen hatásuk nincs”. Ezt cáfolja meg Pat Község ügye. “A németek, árulók, kollaboránsok, magyarok vagyonának kiosztásáról, és gyors szétosztásáról szóló 110/1945. törvény értelmében ezen földeknek a szlovák telepesek birtokában kell maradniuk. Pat Község pert veszített, azonban végigviszi a perújítást, és újabb alkotmánybírósági panaszt nyújt be, hiszen a Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságához címzett korábbi panaszukban is rámutattak a helytelen kataszteri területek bejegyzésére, valamint a kárpótlási eljárásra, amely szerint érvényesülhettek volna jogaik az 503/2013. törvény alapján.

Iljasovics Viktor, kárpátaljai ügyvéd egy kimondottan aktuális, napjainkban az egyik leginkább “cikkezett” esemény részleteit is belefűzte a nyelvi jogokról szóló előadásába. Az ukrán-orosz háború kárpátaljai magyarokat érintő hatására helyezte a hangsúlyt, melyben érintette a kialakult válság okait és következményeit, továbbá a kárpátaljai magyar férfiakat érintő, katonaság alóli esetleges felmentés kérdésköreit.

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat munkatársa, Zsigmond József bemutatta szervezetük hatékony munkáját, melynek során rendszeresen ellenőriznek állami intézményeket, valamint közintézményeket. A megfigyelés alatt folyamatosan és rendszeresen ellenőrizték a magyar nyelv használatát a Kovászna Megyei Törvényszéken, továbbá a helyi közigazgatási szerveket is szemrevételezték (ennek nyomán magyar nyelvre is lefordított okmányokat - születési, anyakönyvi kivonatokat-), valamint vizsgálták az oktatási intézményekben megvalósuló magyar nyelvhasználatot is.

Menyhárt Gabriella, nagyváradi ügyvéd, több sikeres bírósági ügyéről is beszámolt előadásában, nem egy a sajtóban is nagy visszhangot kapott. Az egyik ilyen nagy jelentőségű eset a marosvásárhelyi “banis asszony”, Lakó Péterfi Tündének ügye, melyben pozitív döntés született.
Az ügyvédnő ismertette az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt kezdeményezett bírósági ügyeit is, melyek már iktatára kerültek.

Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom Igazgatója az általuk kezdeményezett és szervezett projekteken keresztül személtette az érdekérvényesítés hatékony, ugyanakkor hosszú folyamatát, a civilek bevonásának jelentőségét és a civil szféra erejét. Érdekérvényesítési kampányokon, jogérvényesítő munkájukon, lobbin, közösségi fórumokon keresztül érnek el a nyelvhasználat szempontjából meghatározó eredményeket, legyen az egy iskolanévadási projekt vagy a kétnyelvű utvanévtáblákért vívott kampány.

Bízunk abban, hogy ehhez a konferenciához hasonlóan a jövőben is számos nyelvi jogi konferencia szervezésére lesz lehetőségünk, ahol teret kívánunk adni a kérdés iránt elhivatott hallgatók, oktatók, szakemberek közötti tapasztalatcserének, közös gondolkodásnak, diskurzusnak kisebbségvédelmi tárgykörben.

dr. Görög Dóra
Kisebbségi Jogvédő Intézet
Jogi munkatárs

2014. november 27., csütörtök

Programajánló: nemzetiségi önkormányzati rendezvény

M E G H Í V Ó

 

A Budavári Német Nemzetiségi Önkormányzat –

Ungarndeutsche Selbstverwaltung von Ofenburg

tisztelettel meghívja és szeretettel várja Önt,

hozzátartozóját és barátait

 

EDELWEISS DALOSKÖNYV

 

bemutatójára

 

2014. November 30-án (vasárnap)

13:30-kor

 

Helyszín: Hilton Budapest Beauty Salon Anna

1014 Budapest, Hess András tér 1-3.

 

A könyvet megismerhetjük és meghallgathatjuk a szerző,

Zettisch Ferenc előadásában.

 

Közreműködik a Corvin Kórus, Bodnár-Józsa Ildikó vezényletével

 

A könyv tartalmazza a legszebb Duna-menti Kecskédi sváb népdalokat, kottákat, néptörténeti információkat,

három nyelvű (magyar, német, sváb) szótárt és egy CD-t.

 

 További információ: Corjan-Ungai Anna elnökhelyettesnél

Elérhetőség: +36/70-36611-50, saxlehnerfm@gmail.com

2014. november 13., csütörtök

Linkajánló: iskolákveszélyben.ro

Erdélyben
2006 óta folyamatosan csökken a magyar gyermekek száma.
2010-ben először következett be az, hogy a magyar újszülöttek száma
tízezer fő alá esett.
Az elmúlt néhány év 15%-os gyermekszám-csökkenése
a szórványban és a Bánságban hatványozottan jelentkezett.  Az erdélyi
szórványmegyékben mintegy harmadával, a Bánságban 50%-kal esett
vissza rövid időszak alatt a gyermekszám.
Ennek hatására a 2014-es tanévtől kezdődően a magyar tannyelven
beiskolázható gyermekek számának visszaesése miatt komoly kihívások
érik majd az erdélyi magyar oktatási intézményhálózatot.

Ha a romániai magyar közösség nem készül fel tudatosan ezekre a
kihívásokra, a magyar nyelvű iskolák, oktatási helyszínek tömeges felszámolódása egy olyan folyamatot indíthat meg, amely rövid távon
(akár 2020-ig) a szórvány oktatási hálózat szinte teljes ellehetetlenüléséhez vezethet.

Honlapunk célja, hogy:
-        Bemutassa azokat a kritikus pontokat, oktatási helyszíneket ahol a magyar oktatási intézményrendszer fenntartása a 2014-2020
közötti időszakban speciális tennivalókat igényel majd.

-        Közös gondolkodást indítson el arról, hogy mit lehet tenni ezen demográfiai szempontból veszélyeztetett régiók érdekében.

-        Információkat nyújtson a döntéshozók részére, hogy milyen módon lehetne megerősíteni az erdélyi magyar oktatási rendszer
veszélyeztetett pontjait.

A iskolakveszelyben.ro honlap és az Iskolák Veszélyben program a Közpolitikai Elemző Központ akciója, amely a Kisebbségkutató
Intézet és a nyelvijogok.ro kezdeményezésére jött létre. 

További információkat talál: http://www.iskolakveszelyben.ro

2014. november 5., szerda

Könyvajánló: Transylvania Today: Diversity at Risk

Zoltani K. Csaba szerkesztette Transylvania Today: Diversity at Risk című angol nyelvű kötet 2013-ban jelent meg az Osiris kiadónál. A terjedelmes, mintegy 392 oldalas könyv egyszerre szakirodalmi alapmunka és egyszerre ismeretterjesztő kötet. A könyv szerzői nemcsak szakmailag elismert alkotók hanem kiváló ismerői is erdélyi múltjának és jelenének. A kötet nemcsak jó és átlátható szerkesztettsége okán, hanem a végén található részletes tárgymutató segítségével is hasznos kézikönyv minden erdély-kutató számára.

A könyv öt nagy részre tagozódik. Az első rész (Geography and Destiny) Jeszenszky Géza nagyívű történelmi tanulmányával kezdődik. Feldolgozása kerül ebben a részben Erdély demográfiai változásaitól, az utcanév használaton át, katonai temetők megszűnéséig több terület. Talán tárgyát (történelmi elemzés) tekintve ez a legszéleskörűbb része a könyvnek, a többi fejezet sokkal tematikusabb. A második rész (Minoroties) az erdélyi zsidó, szász, roma, csángó és örmény kisebbségekkel foglalkozik. A harmadik rész (State and Church Relations from 1944 to The Present) a román állam és a római katolikus egyház, valamint az Erdélyi református, unitárius és görög katolikus egyházak viszonyait vizsgálja négy szerző tollából. A negyedik rész (Culture Mantained: the means to survival) elsősorban nyelvi jogi és oktatási kérdésekkel foglalkozik. Az utolsó részben (legal issues) a román nemzeti kisebbségek jogi státuszával, kárpótlásokkal, valamint a 21 éves autonómia küzdelemmel találkozhatunk.

2014. október 31., péntek

Programajánló: Roma and Sinti Youth Conference (Call for Applications)

The OSCE/ODIHR Contact Point for Roma and Sinti Issues invites interested individuals to apply for participation in the 2014 Roma and Sinti Youth Conference in Belgrade, Serbia.

Please send your application (motivation letter and a CV) in English to Karolina Mirga atkarolina.mirga@odihr.pl, no later than 9 November 2014. Roma and Sinti youth applicants should demonstrate their local level engagement to promote the inclusion of Roma and Sinti communities, their participation in political and democratic processes, or to address security concerns of Roma and Sinti youth.

2014. március 31., hétfő

Nyári egyetem - ajánló

Partnerintézményeink, a Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2014-ben is megrendezi a "Kisebbségvédelem Európában" című nyári egyetemet 2014. július 7 – 12. között kerül megrendezésre Piliscsabán. Részletek a KJI honlapján! 

2014. március 28., péntek

EBLUL, mint információs hálózat (összefoglaló)

2013/2014-es tanévben a nyelvi jogok nemzetközi védelmét vizsgálta a műhely. Balogh Borbála a kutatóműhely keretében dolgozta fel e nemzetközi intézmény működését. 2013 őszi előadásának kivonatát alább közöljük.

Sepsiszentgyörgyi ösztöndíj egyetemistáknak

Rendkívüli ülésen fogadta el Sepsiszentgyörgy önkormányzata a végzős egyetemistáknak juttatandó ösztöndíjról szóló határozattervezetet, hogy még ebben a tanévben megpályázható legyen – indokolta Zsigmond József képviselő, a tervezet kezdeményezője.

A támogatás azoknak a felsőfokú oktatásban végzős diákoknak szól, akik a világ bármely részén tanulnak, de állandó lakhelyük Sepsiszentgyörgyön található, és államvizsga-dolgozatuk, mesterijük záró tanulmánya vagy doktori disszertációjuk témája valamiképp kötődik a városhoz. Az ösztöndíj idén három hónapra szól, egyetemistáknak havi háromszáz, mesterizőknek havi ötszáz, doktoranduszoknak havi ezer lej, és egy diák két kategóriában is megpályázhatja, amennyi­ben például az alapképzésen és a mesterin is utolsó éves hallgató. Az önkormányzat idén 75 ezer lejes alapot különített el e célra, jövő tanévtől az ösztöndíjat már négy hónapra hirdetik meg, és még idén novemberben kiírják, hogy legyen idejük a diákoknak Sepsi­szentgyörgyhöz, a régióhoz köthető dolgozattémát választaniuk. Bár újszerű, és kicsit megkésett a kezdeményezés, máris sok az érdeklődő iránta, Zsigmond József reméli, ha a legtöbb 25 ösztöndíjat nem is tudják idén kiosztani, legalább tízet igen. Az ösztöndíj feltételei tegnap kerültek fel a városháza honlapjára (Sepsi.ro), a pályázatok leadási határideje április 7.

Forrás: 3szek.ro